A horgászat gyakorlásának általános feltételei Magyarországon a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. Törvény szabályozza, amelyet legutóbb az Országgyűlés 1999. december 21-i ülésnapján elfogadott CXIX. Törvény módosított. A törvény végrehajtását szolgálja a többszörösen módosított 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet, a 73/1997. (X. 28) FM-KTM együttes rendelet, valamint az 56/1997 (X. 21) BM-FM együttes rendelet.

A természetes vizek halgazdálkodását-, amibe beletartozik a halak telepítése, védelme, illetve a halászati és a horgászati tevékenység keretében történő zsákmányolása is – valamennyi fejlett ország törvényi szinten szabályozza. Nem is lehet ez másként, hiszen a halak kifogása természetes életközösségükből olyan beavatkozást jelent az életközösségbe, amelyet egyetlen társadalom sem engedhet szabadjára .Védeni kell az embert körülvevő természetet, annak „egyensúlyát” az élővilág ma már mind nehezebben fenntartó sokszínűségét. Egy-egy állat kiemelését a természetes életközösségből és az ember sajátos céljaira történő hasznosítását csak olyan mértékig engedhetjük meg, amelyet az állományok természetes megújulása vagy az ember tudatos beavatkozása (pl. a haltelepítés) még ellensúlyozni képes.

Ebben a vonatkoztatásban meg kell különböztetni egymástól halastavakat – ahol gyakorlatilag teljes mértékben szabályozott állattenyésztés folyik – és a törvény szerint halászati vízterületeket (természetes állóvizek, folyók, holtágak, bányatavak, víztározók).

Az előbbiekben a rendszeres telepítés, lehalászás, takarmányozás és más technológiai beavatkozások útján a halállomány szabályozása és gyarapodása teljes egészében az ott gazdálkodó személy irányítása alatt van. Az állomány megújulása tehát a gazdálkodó, nem pedig a társadalom érdeke, ezért a szabályozás kevésbé szigorú, gyakorlatilag csak a természetvédelmi és állatvédelmi rendelkezések betartására korlátozódik

Forrás: Pintér Károly: Horgászati alapismeretek c. könyve.