Az úgynevezett halászati vízterületeken a szabályozás már a tulajdonviszonyok miatt is sokkal bonyolultabb. E vizeken mindenek előtt a halászati jog fogalma és annak tulajdonlása tisztázandó. A halászati jog – a halászattal összefüggő jogosultságok és kötelezettségek összessége. A halászati jog tulajdona tehát nem azt jelenti, hogy kinek van „joga” egy adott vízen halászni vagy horgászni, hanem azt, hogy ki szedheti e vagyonértékű jog hasznait és kit terheknek az azzal járó kötelezettségek. A törvény általánosságban kimondja, hogy a halászati jog a víz tulajdonának elválaszthatatlan része, majd kivételként sorolja fel a holtágakat, bányatavakat és a víztározókat. E vizeken a halászati jog – a víz tulajdonától függetlenül – a magyar államot illeti meg. Az utóbbi szabály alól kivétel az önkormányzati tulajdonban lévő holtágak és bányató, amennyiben a tulajdonos önkormányzat a halászati jogot gyakorolni kívánja.

Mivel Magyarországon a folyók és tavak eleve állami tulajdonban vannak, a többi vízterület pedig – nagyon kevés kivétellel – holtág, bányató vagy víztározó, a halászati jog a vizek döntő többségén az állam tulajdonában van. Az állam gondoskodik a halászati jog hasznosításáról azokon az önkormányzati tulajdonban lévő holtágakon és bányatavakon is, ahol az önkormányzat a törvény hatályba lépése óta eltelt időben még nem jelezte, hogy jogaival élni kíván. A korábbi hasznosítót ugyanis az önkormányzatnak kártalanítani kell. Ez történhet a két fél által elfogadott elszámolással vagy egy olyan haszonbérleti szerződéssel, amely haszonbérlőként a korábbi hasznosítót jelöli meg. E konstrukcióban a tulajdonos az állam helyébe lép, és olyan mértékig szabályozza újra a viszonyokat, amely a hasznosító számára még elfogadható.

Sajátos eset a magánszemély tulajdonában lévő jog. A törvény ugyan főszabályként kimondja, hogy a halászati jog a víz tulajdonjogában elválaszthatatlan része, így elvileg lehetséges, hogy magánszemély rendelkezzék a halászati jog felett. Azzal azonban, hogy a bányatavakat a törvény kivontja ez alól, és azokon a magyar állam, bizonyos esetekben pedig a tulajdonos önkormányzat halászati jogát biztosítja, e lehetőség a gyakorlatban azokra a vizekre korlátozódott, ahol a magánszemély tulajdona a törvény hatályba lépése, azaz 1997. augusztus 26. napja előtt keletkezett. A korábbi halászati „törvény”, az 1997. évi 30. számú törvényerejű rendelet ugyanis a magántulajdont illetően sokkal liberálisabb volt, mint az 1997-ben elfogadott új törvény. E szabályozás szerint az állampolgárt illette a halászat joga a tulajdonában vagy tartós használatában lévő földterületen elterülő vízen, s ez alól a bányatavak sem jelentettek kivételt. Az új törvény természetesen nem érinthette a már megszerzett jogokat, így „visszaállamosításról” nem rendelkezett. Azokon a vízterületeken tehát, amelyek a 90-es évek első felének privatizációs hulláma során kerültek magánszemély tulajdonába, továbbra is a magánszemélyt illeti a halászati jog. Abban az esetben i igaz ez, ha a magánszemély ezzel a jogával eddig nem kívánt élni, mivel a halászati jogot a „a törvény erejénél fogva” szerezte meg, nem hatósági eljárás keretében.

Forrás: Pintér Károly: Horgászati alapismeretek c. könyve.