A csuka

A csuka jellegzetes testalkata első pillantásra elárulja, hogy ragadozó hal. A csuka változatos küllemű, dekoratív jószág; felül általában feketés, az oldala szürke, hasa fehér, fekete pettyekkel. A háta többé-kevésbé egyszínű, az oldala márványos vagy harántfoltok vannak rajta. A mell- és a hasi úszó vöröses. Fiatal példányokon, különösen ívás idején, a fekete szín helyét a zöld foglalja el. Alkalmazkodik élőhelyéhez, a növénnyel benőtt részeken, illetve a fenék közelében sötét a színezete, míg tiszta vízben egészen világos árnyalatú. Néha különleges csukákról számol be a szaksajtó, ismeretesek zöld és kék csukák. A csuka feje lapos, elülső része kacsacsőrre hasonlít. Az alsó állkapocs jócskán túlér a felsőn. A szájpadláson három sorban álló befelé irányuló tűhegyes kisebb fogakat, a nyelvén pedig apró, a dörzspapírhoz hasonló fogazatot találunk. A csuka ívása igen korán, gyakran már februárban a jég alatt megkezdődik é az időjárástól függően általában már április közepére befejeződik. Kedvenc ívó területe a nádtorzsák, esetenként az elöntött, füves partközeli részek Az 1-1,5 cm-es csuka ivadék már önállóan táplálkozik, és 20-25mm-re nőve áttér a ragadozó életmódra. Táplálékát jól hasznosító, gyorsan növő hal. A csukára szükség van, mert féken tartja a fehérhal túlságos elszaporodását, elkorcsosulását és hasznot hajt a beteg, sérült kishalak kiszelektálásával.

A csuka elsősorban élőt fogyaszt. Nagy szája, tág garatnyílása lehetővé teszi számára, hogy olyan halakat is könnyedén el tudjon nyelni, amilyenekre a süllő pl. nem képes. A csuka számára nem jelent gondot az olyan magas hátú halak, mint pl. a dévérkeszeg, a kárász, a karikakeszeg stb. bekebelezése.

A csuka olyan ragadozónk, melynek horgászatánál a felszerelést az eredmény érdekében nem érdemes finomítani. Ha étvágyánál van, nem zavarja a goromba fém csukalánc vagy a hatvanas zsinór sem

Tilalmi időszak: február 15. – március 31.

Legkisebb fogható méret: 40cm

Forrás: A magyar horgászat kézikönyve