A vörösszárnyú keszeg

A vörösszárnyú keszeg népies nevei: búzaszemű keszeg, gilisztás keszeg, kárászkeszeg, kelehal, vérkeszeg. Magasabb testű, mint a bodorka. A hátúszó kezdete hátrébb található, mint a bodorkánál, jóval a has úszópár kezdete után, a farok felé. A has- és farokalatti úszók között a pikkelyek jellegzetes élt alkotnak. Háta feketés-zöld, oldalai a kisebbeknél ezüstösek, a nagyobbaknál szép aranysárgák. Szemgyűrűje aranyos, felül némi piros pontozással. Főleg a mocsaras állóvizet kedveli, de folyóvízben is megtalálható, főleg a folyóval kapcsolatban álló holtágakban, ahol a sulyom, hínár tekintélyes foltokban, sőt összefüggően megtalálható. A vörösszárnyú táplálkozásában a növényzet döntő jelentőségű, annak fiatal, zöld vagy éppen elhalt maradványait fogyasztja nemcsak az ivadék, hanem a nagyobb példányok is. A kifejlett példányok azonban emellett szívesen megeszik a víz színére hullott rovarokat, lepkéket és a növényzet szárán megtelepedő kisebb csigákat is. Télen, a növényzet elhalása még inkább az állati eredetű táplálék kutatására kényszeríti őket. A nagyobb példányok a jászkeszeghez hasonlóan nemegyszer támadnak halivadékra is.

Forrás: A magyar horgászat kézikönyve