A fenekező horgászat

Manapság csakis orsós bottal fenekezünk. A víz sodrásának, mélységének és az elérni szándékozott dobótávolságnak megfelelő fenékólmot kétféleképpen erősíthetjük a szerelékre: vagy csúszó ólomként, vagy rögzített, másképpen végólomként. A fenékólom a szereléket a fenéken lehorgonyozza, a csali egyhelyben áll. A fenekezést elsősorban mély, sodró folyóvízen és akkor használjuk, amikor a halakat csak nagy távolságú dobásokkal érhetjük el. A kapás jelzésére folyóvízben a botvég, álló – vagy lassú folyású vízben különböző kapásjelzők szolgálhatnak. Állóvízen, ha nem fúj a szél és nem horgászunk messzire, a legérzékenyebb a módszer akkor, ha a bedobott szerelék zsinórját kissé meglazítjuk, és a zsinórt figyeljük ott, ahol a vízbe merül. Így csaknem a finom úszós módszer által biztosított érzékenységet érhetjük el. Gyakorlottabb horgászok sokszor kézben tartják a fenekezőt: a zsinóron ujjaikkal sokkal jobban érzékelik a horog körül történteket, mintha kapásjelzőt használnának. Mégis kevesen horgásznak így, mert ha kevés a kapás, hamar megunja vagy belefárad a horgász.

Fenekezni az összes fenék közelében élő halra lehet. Aszerint, hogy milyen halat kívánunk fogni, alapvetően három fokozatra osztjuk: A finom, a közepes és a nehéz fenekezésre.

Forrás: A magyar horgászat kézikönyve