Ha szeretnél a Halradar horgászportál társszerkesztője lenni, akkor jelentkezz a rekordlista@gmail.com e-mail címen. Kiből lehet társszerkesztő? Mindnekiből, akinek van ötlete az oldal továbbfejlesztésére, híreket, cikkeket írna a portál számára.
A csuka olyan ragadozónk, melynek horgászatánál a felszerelést az eredmény elérése érdekében nem érdemes nagyon finomítani. Ha étvágyánál van, nem zavarja a goromba csukalánc vagy a hatvanas zsinór sem...
A csuka horgászata
A csuka olyan ragadozónk, melynek horgászatánál a felszerelést az eredmény elérése érdekében nem érdemes nagyon finomítani. Ha étvágyánál van, nem zavarja a goromba csukalánc vagy a hatvanas zsinór sem. A horog fölötti zsinórdarabot a csuka gyakran "elharapja”, amit nem is fogaival, hanem inkább az éles csontlemezzel képes elmetszeni. Ezért csukázásnál feltétlenül indokolt a főzsinór erejének megfelelő vékony fémelőke, esetleg vastagabb fonott zsinórdarab, mint előke használata. Sokan nagy méretű füles horgokat használják, de inkább a 2 – 4 sz. hármas horgok használata az ajánlott, mert ezek biztosan akadnak a csuka szájában.
Legkedveltebb és sokszor a legeredményesebb módszer az élőhalas, úszós horgászat. Az élénk kishal, élénk mozgásával a töklevelesek, hínárok, sulyommező közelében felhívja magára a csuka figyelmét. Az úszós csukázás olyan módszer ahol ésszerű a két bot használata., mert itt ugyanis nincs jelentősége a gyors bevágásnak. A csuka kapását megelőzi a kishal izgatott mozgása.
Az úszós készséget kétféleképpen alakíthatjuk ki. Az egyiknél nyíltabb terepen a csalihalnak nagyobb mozgásteret biztosítunk, a másiknál a sűrű növényzet mellett vagy között lehorgonyozzuk a kishalat. Az első esetben az ólom az úszó és a csalihal közé kerül, az ólmot a fém vagy egyéb előke csatlakoztatásához a főzsinórra kötött forgó-kapocs tartja távol a horogtól. Az eresztéket tetszés szerint állíthatjuk be, általában fél vagy annál magasabb vízmélységre. Jobb a csúszó-úszó használata, mert így dobásnál a szerelék súlya egy ponton koncentrálódik, könnyebb pontosan dobni a kisebb, nyílt vízrészekbe. Ha csalihalunkat helyhez akarjuk kötni, akkor a horog a csalihallal a zsinór végére kötött ólom és az úszó közé fog kerülni. Ennél a megoldásnál az úszó alá, a főzsinórra hármas-forgót kötünk: az alsó szemébe kötjük a tetszőleges hosszúságú ólomelőkét, merőlegesen elálló szemébe a fémelőkét. Így a kishal csak az előke hosszának megfelelő sugárban képes mozogni, nem kalandozhat növényzet közé. Az eresztéket úgy kell beállítani, hogy az ólom a fenékre érve pontosan függőleges helyzetbe állítsa az úszót. A csukázó úszónak, mivel általában nagyobb csalihalakat célszerű használni, mint süllőzésnél, 15 – 20 g teherbírásúnak kell lennie. Úszós csukázásnál jól tesszük, ha nem ragadunk le hosszabb ideig egy – egy helyen. Negyed esetleg fél óra bőven elég a csukának, hogy megláthassa csalinkat.
A horgászbot 40 – 80 vagy 50 – 100 g dobósúlyú, 2,7 – 3m körüli hosszúságú hagyományos kétrészes vagy teleszkópos bot. Sűrű hínarasban , tökösben jobbak a valamivel hosszabb, 3,5 – 4 m hosszú botok, mert ezekkel könnyebb a dobás, az ilyen botok viszont már általában teleszkóposak.
Kéthorgos csukázó előke
A csalihalakat általában hármas horgon szoktuk felkínálni. Legegyszerűbb, ha a drilling egyik ágát a kishal hátúszója alatt, vigyázva, hogy a gerincét meg ne sértsük tűzzük horogra. Egyes horognál is ez a csalizási mód a célszerű, mert a csuka a kishalat mindig derékon kapja el, így a legnagyobb a valószínűsége, hogy bevágás után a horog jól akad. Mint ahogy az ábrán is látható sokan a kishalat két hármas horoggal kantározzák fel, így bevágásnál nagyobb az esélye, hogy jól akad a horog.
A csuka horgászatánál nem elhanyagolható a pergetésről beszélni. Ragadozóhalaink közül a csuka mozdul rá legszívesebben a hagyományos villantókra. Villantóinkat akkor érdemes elővenni, amikor a hideg vízben a növényzet a fenékre süllyed és a köztük tartózkodó kis halak a mélyebb gödrökbe húzódnak, tehát amikor alig található a szokott helyeken „takarmányhal”. A villantóval való pergetés előnye, hogy nagy felületet fésülhetünk át vele. Jó helyek a nádasok szegletei, kisebb-nagyobb öblei. Villantók közül megkülönböztetünk támolygó- és körforgó villantókat. A támolygó villantó magyar pergetőhorgász találmánya. Ez a vese alakú, általában vastagabb lemezből készült villantó önsúlyos, már 4 – 5 cm-es méretben is távolra dobható. A villantók ezen típusai nem rezgésükkel, hanem inkább optikailag vonják magukra a csuka figyelmét. A körforgó villantók már rezgéseikkel keltik fel a csuka figyelmét. Állóvizeken, holtágakban, kisebb csatornákban gyakran igen tiszta a víz, sokszor méteres mélységbe is lelátunk. Az ilyen vizeken ne használjunk fényes, erősen csillogó villantókat. A csuka figyelmét a piros szín igencsak felkelti, ezért nem haszontalan dolog a villantót pirosra festeni, piros pöttyökkel vagy csíkozással ellátni. A csukahorgászat akkor hozza meg a gyümölcsét, ha villantókat minél lassabbanvontatjuk.
A csukahorgász télen is hódolhat „kedvesének”. Jégre csak akkor menjük, ha annak vastagsága meghaladja a 10 cm-t. Folyóvízen ne kacérkodjunk a lékhorgászat gondolatával, mert állandó életveszély áll fenn!
A fejszével történő lékvágás helyett, ha módunk van rá akkor inkább lékfúrót használjunk. Ennek előnye, hogy sokkal halkabb és így nem riasztjuk el a csukákat. A lékhorgászathoz rövid, kissé merevebb botot használjunk, legalább 0,35-ös zsinórral. A horgászat befejeztével jelöljük meg lékünket, hogy ne történjen baleset.