A ponty horgászata 

A pontyozás gyakorlata egyet jelentett a múltban a goromba, erős felszereléssel a dióverőhöz hasonló bambuszbottal és a bika megfékezésére is alkalmas zsinórral, melynek végére jókora, erős kovácsolt kampót kötöttek.

Pontyot csak természetes csalival foghatunk, ennek megfelelően az úszós és a fenekező módszerek jöhetnek számításba. Mindkét módszernek vannak előnyei és korlátai. Állóvizeken inkább az úszós horgászat felel meg jobban az adottságoknak, a viszonylag kis vízmélység, a növényzet és a csónak használata inkább az úszó használatát indokolja. A folyók mélyebb vize, kemény mederalakulása és sodrása, a víztározókban a pontyok tartózkodási helye, a duzzasztás előtti patakmeder elérhetősége viszont a fenekezés választására készteti a horgászokat.

A klasszikus úszós módszer:

Lényege: a csali a fenéken fekszik a zsinór 5 – 10 cm-es darabjával együtt, a meglehetősen nagy (10 – 15 g-os) gömbólom a csúszóra vagy rögzítetten szerelt úszót biztonságosan egy helyen tartja. A módszer nagy előnye, hogy nem érzékeny a szélre, hullámzásra. Ha csúszóra szereljük, az ólom és az úszó együttes tömege igen alkalmas lesz pontos dobásokhoz. Erre leginkább a nád melletti horgászatnál van szükségünk, ahol a kapások szempontjából nagyon fontos, hogy a felcsalizott horog közvetlenül a nád mellé vagy a kis nádöbölbe kerüljön anélkül, hogy a nádra dobnánk. Használhatjuk azonban nyílt vízen is. Mivel a módszer jellegéből adódóan csak merítős kapásokkal számolhatunk, nincs akadálya annak, hogy az úszót önsúlyossá téve minimálisra csökkentsük felhajtóerejét. A megfelelően ólmozott úszó a vízben minden egyéb ólmozás nélkül „kejfeljancsi”-szerűen feláll, a horogtól 5 – 10 cm-nyire ütköztetett ólom csupán az egész megbízható helyben tartását szolgálja. A gömbólom furata akkora legyen, hogy a zsinór könnyedén mozoghasson benne. Aki előkét használ, a főzsinór véghurka elé helyezett sörétszemmel ütköztetheti az ólmot. Aki a főzsinórra köti a horgot, annak a szelepgumis ütköző felel meg jobban. A szelepgumin vagy műanyagcső-darabkán jobb, ha csak egyszer fűzzük át a zsinórt, nehogy egyszerű csomót kössünk rá. Nád mellett indokolt a 100 – 200 g dobósúlyú, 3,5 – 4 m hosszú erős, B vagy C akciós, elég nagy zsinórvezető-gyűrűkkel ellátott hagyományos vagy teleszkópos bot. A zsinór legalább 0,50-es, hogy a kapitális pontyokat is reális eséllyel fáraszthassuk.

Nyílt vízen a felszerelésnek ennél jóval finomabbnak kell lennie, a bot akár 20 – 40 g dobósúlyú, a zsinór pedig 0, 25-ös. A nád mellett csak nagyobb, vastaghúsú horgot használjunk, nyílt vízen elég a 2 – 6 számú horog.

A felfektetős úszós módszer:

A felfektetős úszó éppen ellenkezőleg működik, mint az úszós fenekezőé; a kapást mindig az úszó kiemelkedése, majd elfekvése jelzi. Ez is inkább a nád, hínár, súlyom mellett pontyozók fegyvertárát gazdagítja, de szélmentes időben 1 – 2 m-es vízmélységben nagyon jól használhatjuk nyílt vízen is. Ha szél és vízviszonyok engedik, bőven elegendő az 5 g tömegű gömbólom használata. Itt az úszó jelző végének vastagsága nem bír jelentőséggel; ezért gyengébb látású horgászok is nagyon jól láthatják, akár szép kis bóbitát is ügyeskedhetünk az antenna végére. A bóbita még az úszó elfekvését is elősegíti.

A felfektetős módszer lényege a következő: amikor a ponty szinte „fejre állva” csalétkünket megtalálja és felveszi, továbbhaladáshoz kénytelen vízszintes helyzetet felvenni. Eközben az ólom a ponty szájából lelógó rövid zsinórdarabon van, a hal előbb-utóbb érzékelni fogja, ezért fontos, hogy tömege minél kisebb legyen. A módszer első korlátja itt jelentkezik: a csekély ólommennyiség miatt csak állóvízen alkalmazható, mégoly kis sodrásnak sem tudna ellenállni. Az ólmot ebben az esetben rögzítve szereljük a zsinórra.

A felfektetős módszer eredményességének kulcsa a jó úszó. Az antenna 12 – 15 cm hosszú legyen.

Pontyozás feltolós szerelékkel:

A feltolós úszó a hozzá alkalmazott ólmozás segítségével azonban lehetővé teszi számunkra egy felfektetős elven működő szerelék használatát, miközben megszűnnek annak korlátai.

Az elv egyszerű: a horoghoz közeli ólom megemelésekor, mivel ennek tömege a felfektetős úszó ólmának csak töredéke, az úszó nem fekszik fel a vízen, hanem csak kiemelkedik a vízből.

A kapást az antenna kiemelkedésének jól kell jeleznie, sokszor még hullámos vízben is, ezért legalább 20 cm hosszúra kell készíteni. Minél vékonyabb, annál jobban ellenáll a hullámok és a szél játékának. Az úszót kétféleképpen ólmozhatjuk. Ha nyugodt a víz a horgászhelyen, hasonlóképpen kell eljárnunk, mint a felfektetős úszó használatakor. A horoghoz közel (3 -5 cm-nyire) szerelt ólmot szintén a zsinórra kell erősítenünk. Itt azonban az ólom tömege csak akkora, hogy az antennára erősített gömböcskéktől a bóbita aljáig húzza le az úszót. Az úszó testének megfelelő ólmot vagy ólmokat a horogtól 50 – 60 cm-nyire erősítjük a zsinórra. Első lépésként olyan tömegű ólommal terheljük az úszót, amely azt az antenna felénél elhelyezett gömböcskéig húzza le azt. A horoghoz közeli jelző ólom tömege attól függ, hogy az antennának van-e, s ha igen, mekkora felhajtóereje. Ha hullámos a víz, annyiban változik az előbbi szerelés, hogy az antennát nem kell a bóbita aljáig kisúlyoznunk, hanem csupán az antennán elhelyezett gömböcske tetejéig. Így kb. 10 – 12 cm-es antenna áll ki a vízből, ami még közepes hullámzásban is jól látható. Ha nyugodt a víz, az alsó ólmocskát a felfektetős úszóhoz hasonlóan a fenékre engedjük.

A feltolós úszóhoz jóval finomabb felszerelés való: már-már a keszegezővel egyezik meg. Általában nyílt vízen alkalmazzuk, ezért max. 0,25-ös zsinórral és az ehhez való bottal, orsóval használjuk.

Az osztott súlyú pontyozás:

Az osztott súlyú úszós pontyozás a keszeghorgászatból nőtt ki. Létrejött a 0,15 . 0,20-es zsinórral és a 10 – 30 g dobótömegű botokkal való pontyozás. A módszer lényege: az úszó kiegyensúlyozásához való ólommennyiséget nem egy darabban, hanem több, kisebb darabban helyezzük el a zsinóron egymástól bizonyos távolságra. Rájöttek: a zsinóron a horog felé ritkábban felerősített és kisebb tömegű ólmok révén a csalit felvevő ponty szinte semmi ellenállást nem érez, s mire az úszó elmerül, már míg is lehet akasztani. Az ólmozást úgy is megoldhatjuk, hogy az azonos tömegű ólmokat a horogtól 15 – 20 cm távolságban kezdve az úszó felé egyre sűrűbben erősítjük fel, de úgy is, hogy az ólmok egymástól azonos távolságra vannak, de az úszó felé haladva tesszük fel a nagyobb tömegűeket. Állóvízen kihasználhatjuk az úszó és a horog közti zsinórdarab teljes hosszát, de folyóvízen inkább a zsinór alsó felére kell ólmainkat erősíteni. Az osztott súlyú szereléket ne durvítsuk el. Álló vagy lassúfolyású vízen az úszó teherbírása 1,5 – 3 g legyen. Kissé erősebben áramló vízben is elég a 4 – 5 g-os úszó. Osztott súlyú úszót használva a csalit felkínálhatjuk a fenéken vagy a vízoszlop teljes magasságában.

A fenekező felszerelés:

Fenekezésre hagyományos, két vagy háromrészes, üveg vagy karbonbotokat használhatunk 2,7 – 3,3 m hosszban. Nagy dobásokhoz előnyösebb az ennél hosszabb, 3,6 – 4 m-es teleszkópos vagy a pontyhorgászathoz kifejlesztett 3,6 – 3,9 m-es bojlis bot. Bőven elegendő a 0,30-as zsinórnak megfelelő 20 – 30 vagy 40 – 80 g dobósúlyú bot. Sose feledjük, hogy vékonyabb damillal mindig több kapásunk lehet! Zsinórból a 0,40-esnél vastagabbat felesleges lenne használni, hiszen a modern zsinórok szakítószilárdsága már a 0,30-as esetében is elegendő. A vastag zsinór erősen lecsökkenti a dobástávolságot, ezért ha nagy dobásokat akarunk elérni, azt a 0,30-ashoz kötött 5 – 6 m hosszú vastagabb dobóelőkével oldjuk meg. A feederbotokhoz lényegesen vékonyabb zsinórt, max. 0,25-öst kell használni, bár eredményesen pontyoznak akár 0,20.assal is.

forrás: A Magyar horgászat kézikönyve