Ha szeretnél a Halradar horgászportál társszerkesztője lenni, akkor jelentkezz a rekordlista@gmail.com e-mail címen. Kiből lehet társszerkesztő? Mindnekiből, akinek van ötlete az oldal továbbfejlesztésére, híreket, cikkeket írna a portál számára.
Merenye! Melyik horgász ne hallott volna még Merenye messze földön híres süllőiről, pontyairól, harcsáiról? Régebben nekem is feltűntek az újságok hasábjain az itt fogott gyönyörű süllőkről szóló cikkek, manapság pedig egyre többet olvashatunk szép harcsáiról, pontyairól.
Háromnapnyi ajándék Merenyén
Az első meglepett pillanatok után azonnal elkezdtem tervezgetni a túrát. Elsősorban rablóhalas pecásnak vallom magam, ezért ahhoz nem fért kétség, hogy a tó híres harcsaállományát is megpróbálom igába hajtani műcsalikavalkádommal. Erre Regős György külön engedélyt adott, hiszen egyébként a tavon évközben tilos a pergetés. Másodsorban, mivel édesapámmal terveztem menni a túrára, a nagy pontyok is tervben voltak. Apum inkább a fenekező mellé leülős békés horgász kategória. Ő inkább pihenni jár ki néha velem, a halfogás számára teljesen másodlagos, de ha már Merenyén járunk, mért ne fogjon pár szép jószágot ő is?
A hosszú útra nem szándékoztam a teljes bot kavalkádot elvinni. Két erős pergető bot, feederbot, és egy bojlisbot került a botzsákba. A szükségesnek vélt kellékeket már indulás előtt megvásároltam, így minden készen állt a pénteki induláshoz. Hosszú, fárasztó út után, délután érkeztünk meg Merenyére, ahol a tógazda, Regős György szívéjesen fogadott minket majd rögtön el is kísért a horgászhelyünkhöz. A tó legvégén álltunk meg, amely mint kiderült, már teljesen védett szakasz, itt általában nem horgászhatnak, mi mégis lehetőséget kaptunk rá! Mivel előre megbeszéltük, hogy pergetni is szeretnék, Gyuribá egy csónakot is biztosított számomra. Miután kellőképpen felcsigázott minket a fogási lehetőségekkel, elköszönt, mi pedig nekiláttunk a tábor felverésének és a botok beélesítésének.
Miután végeztünk, mivel már nagyon nem bírtam magammal, csónakba pattantam egy pergető bottal a kezemben és megkezdtem első felderítő utamat a nádrengetegbe. Ahogy eveztem, mindenfelé halmozgást láttam! Főleg nagy pontyok hátai lógtak ki a vízből, a nád szélében nádlevelet ráncigáló amurokat figyelhettem meg. Az egyik nádfal szélénél megállva érdekes dologra lettem figyelmes! Mintha egy hal száját láttam volna, ahogy tátog a vízen, tőlem nem messze! Megálltam a csónakkal és igyekeztem mozdulatlan maradni. A tátogó valami meglepetésemre felém közelített, sőt mi több, lassan odaúszott egészen a csónakom mellé! Egy ponty volt! Egészen pontosan egy gyönyörű szép nagy tükörponty! Tisztán láttam az egész halat, szinte meg tudtam volna simogatni! Hatalmas élmény volt! Ahogy megmozdultam a csónakkal, azonnal eliramodott, én pedig megkezdtem az első dobásokat. Próbáltam először hagyományos módon bevontatni a csalit, de éreztem, hogy valami nem stimmel. Túl sekély volt a víz, folyamatosan az iszapot szántottam, így megpróbáltam minél lassabban húzni a J13-at és magasan tartani a botot. Így viszonylag eltudtam már húzni a legsekélyebb részeken is. A nádas szélében néhol csak kb. 30-40cm lehetett a víz, nagyon elvagyok szokva az ilyen vízmélységtől, de azért dobáltam rendületlenül, kapás azonban nem ért. Még megnéztem a nyílt vizet is, ahol a pontyokra horgásztunk, de ott sem tapasztaltam túl nagy mélységeket. 70-80cm-es vizek lehettek, viszont úgy éreztem elég nagy az iszap. Visszaeveztem a táborhelyhez, ahol apukám már bőszen leste két fenekező botját.
Mivel kapása nem volt, gondoltam próbáljuk meg meglebegtetni a csalit, hátha az a baj, hogy az iszapba süllyed és nem veszik észre a halak. Sötétedésig így töltöttük az időt, de kapás továbbra sem érkezett. Ahogy ment le a nap, újra bementem csónakkal megpróbálni felkutatni a harcsákat, de egyre jobban feltámadt a szél és a távolban már villámok jelezték, hogy a beígért nagy vihar közeledik, ezért rövid dobálás után igyekeztem vissza a sátorhoz, hogy feltudjunk készülni a nagyobb balhéra is. Apu elújságolta, hogy közben fogott egy kiló körüli kárászt végre. Későre járt és egyre inkább durvulni látszott a vihar is, ezért úgy döntöttünk nyugovóra térünk, hogy hajnalban újult erővel indulhassunk a halak ellen.
Az éjjel többször felébredtünk a szélre, villámlásra, az eső hangos kopogására, de a sátor szerencsére egyben maradt, ami talán annak volt köszönhető, hogy nagyon jó szélvédett helyen tudtuk felverni a tábort.
A hajnali napsugarak kicsalogattak minket a sátorból. Az esti hidegtől és fáradtságtól kissé meggyötörve, 7 óra körül ébredtünk és rögtön neki is láttunk a pecának. Próbából az egyik bottal eldobtam oldalra a nádas fele, egy másikkal pedig továbbra is előre dobtam, amennyire tudtam. Pár perc múlva végre egy határozott felhúzós kapásra vághattam be a nád felé dobott szereléssel, majd megkezdődhetett az első ponty fárasztása! Nem volt egyszerű a mutatvány, mert az ismeretlen ellenfél igyekezett a nád széléhez sietni, ahol akár belegabalyodhatott volna pár kósza nádszálba, vagy a torzsák elreszelhették volna a zsinórt. Addig-addig nyújtózkodtam, míg végül sikerült magam elé tessékelni a halat és nemsokára megszákolni a 8kg körüli tükörpontyot. Gyorsan készítettünk róla pár képet, majd óvatosan visszaengedtük a vízbe. Megvolt az első hal! Örömünk határtalan volt.
A reggeli vendég pózol, majd elúszik
Újra a nádas felé próbáltam dobni, ezúttal mindkét szereléssel. Gondoltam, ha egy volt, kell ott legyen több is. Úgy fél óra kapástalanság után sejtettem, hogy mégsem ez lesz a tuti megoldás. Apuval törtük az agyunkat, vajon mit kellene kitalálni, hogy végre beinduljanak a jószágok, mert hogy a vízben voltak, abban biztosak voltunk. Elárulta őket a sok ugrás, forgás, halpirulett. Csakhogy ezek a jelek mind elérhetetlennek tűnő távolságban voltak tőlünk, a tónak szinte majdnem a túloldalán. A szomszédunkban horgászó bojlis brigád adta az ötletet. Ők ugyanis behordták a csalit messzire és bár ők oda is etettek, mi meg nem készültünk azzal, hogy jóllakatni is akarjuk a halakat, azért csak megpróbáltuk mindenféle ráetetés nélkül behúzni egy cuccot a halforgások távolságába. A csónak szerencsére adott volt, a botok közül pedig volt egy, amelyiken megfelelő méretű orsó volt megfelelő mennyiségű damillal. Beeveztem a csalival kb. 250m-re, ami a nagy szél miatt nem volt egyszerű mutatvány, és ott tettem le a cuccot. Visszaérve kíváncsian vártam a fejleményeket, vagyon odabent lakik érdeklődő? Eltelt vagy 10-15 perc, mikor elindult a karika felfelé. Visszaváltottam a nyeletőféket majd bevágtam, de az akasztás nem ült… Nem értettem hirtelen mi történhetett… Gondoltam talán csak beleúszás. Azért megpróbáltuk ismét behúzni. Ezúttal apu evezett be a megfelelőnek vélt távolságra. Bekészítettük a botot, majd együtt szuggeráltuk a kapásjelzőt. Az akció nem is váratott sokáig magára, ismét elindult a jelző felfelé, ismét visszaváltottam a nyeletőféket, ismét bevágtam, és ismét semmi… Apuval átértékeltük az eseményeket és rájöttünk, mi lehet a probléma. Nagyon nagy a távolság, valószínűleg a szél is belekapott a zsinórba, míg behordtuk, ezért nagy volt a hasa, a nyeletőfék is késleltette a jó kontaktust és a bevágás sem lehetett kellő erejű. Újra csónakba pattantam, de mostmár megpróbáltuk folyamatosan feszesen tartani a szerelést, míg bejutok, és bent még rá is feszítettünk a biztonság kedvéért és így tettem le a csalit a vízbe. A nyeletőféket ezúttal feleslegesnek láttuk már kinyitni. A kapás rövid időn belül meg is érkezett menetrendszerűen. Szépen lassan haladt fel a jelző, és amint a bothoz ért, apu megfogta, hátralépett és nagy lendülettel bevágott. Ez a bevágás már végre ült! A nagy távolság miatt izzasztó munka volt elénk csalogatni a halat, de végül egy 6kg körüli szép, egészséges tőpontyot meríthettem apukámnak.
Apu első „távolsági jegyes” hala
A következő kapásra én vágtam be egy akrobatikusat és fáraszthattam ki egy apuéhoz hasonló, de valamivel nagyobb szépséges pikkelyes pontyot.
A nagy távolságból kemény munka volt őt is kitessékelni
Innentől kezdve beindult az üzlet. Felváltva eveztünk és fogtuk a halakat. Mivel csak egy bottal tudtuk ezt a távpecát játszani, ezért abban egyeztünk meg, hogy mindig amelyikünk bevág, utána ő is viszi be a szerelést. Késő délutánra már úgy elfáradtunk mindketten, hogy egymásnak passzoltuk át a kapásokat. A halak döntő többsége 5-7kg közötti volt, csak elvétve akadt kisebb a horogra.
Nemsokára Regős úr is meglátogatott minket fogásaink felől érdeklődve. Ő is megerősítette, hogy nagy távolságban érdemes keresni a halakat, ugyanis abban a távban már kemény az aljzat, nem takarja vastag iszap, így ott szívesebben közlekednek a pontyok is. Elújságolta, hogy éjjel jönnek még a mi szakaszunkra pergetni. Beszélgetésünket egy újabb kapás szakította félbe. Újabb fárasztás, újabb szabványméretű ponty következett. Ekkorra már nagyon elvoltam fáradva. Még egy utolsót beeveztem és ledőltem kicsit a sátorba pihenni. Az éjszakát ugyanis végig akartam pergetni, és ahhoz muszáj volt némi energiát tartalékolni. Sokáig azonban nem pihenhettem, mert apu segítséget kért. Akasztott egy halat, de a szokásos pumpálás valahogy nem működött, nem akart közelebb kerülni a hal, nagyon erősen védekezett. Azonnal csónakba ültünk és a hal után eredtünk. Apu átadta a botot, innentől én fárasztottam a halat, ő pedig evezett, próbálta jó irányba terelni a csónakot. Hosszadalmas fárasztás kezdődött. Már a hal fölött jártunk, de a bojlisbottal egyszerűen képtelen voltam felhúzni a felszínre a halat, pedig a vízmélység mindössze kb. 80cm lehetett! Életemben nem éreztem még pontytól ilyen erőt! Egyszerűen nem tudtam feljebb erőltetni, mintha foggal-körömmel kapaszkodna a fenékbe! Igyekeztünk a part közelébe vezényelni a halat, mert a fényképezőgép kint maradt a sátornál és éreztük, hogy ezt az ismeretlen erőt érdemes lesz lencsevégre kapni! Hosszas huzavona után végül sikerült a part mellett megszákolni a jószágot. A pontyos merítő fejembe kicsit nehézkesen fért csak bele. Időérzékünk szerint jó 20 perc lehetett a fárasztás, minek végén egy fenséges, aranyló színekben pompázó tőpontyot sikerült a partra segíteni. Eddigi legnagyobb pontyomat tarthattam kezemben, súlya bizonytalan mérlegem szerint 11-12kg körül lehetett. Gyorsan készítettünk róla pár képet, majd vigyázva rá, visszacsúsztattuk a vízbe. Mintha misem történt volna, úgy úszott el, mint a villám! Nagyon boldog voltam! Bár nagyon ritkán pontyozok, egy ilyen élményű fárasztás örök emlék marad!
Közös erővel fogott halunk
Bár a hal ijedten néz apura, a kép csalóka, nem ettük meg…:)
Az izgalmak után a nap lassan a hegyek mögé bukott és készülődni kezdtem az esti pergetésre. Hamarosan megérkezett a pergető sporttárs is. Egy percet sem tétovázva gyorsan eltűnt a nádöbölben majd dobálni kezdett.
A naplemente után…
…a telihold mosolygott ránk
Összekaptam a pergető cuccomat, csónakba szálltam és elindultam én is a nagybajszúak felkutatására. Nem akartam a sporttársat zavarni, ezért én egy másik nádassal szegélyezett részt választottam célpontnak. Igyekeztem minél halkabban közlekedni, hogy ne keltsek gyanút a halakban. Pontosan a nádfalak tövébe pöccintgettem a wobblert. Lassan leszállt az este és a sok pontylocsogásba elkezdett valami más hang is vegyülni… Főként süllők kaffantós rablásai voltak ezek, de egy-egy kisebb harcsarablást is felfedezni véltem az éjszakában. Csendben, mozdulatlanul figyeltem, próbáltam betájolni merről hallatszanak a horgászfülnek oly kedves hangok és igyekeztem utánuk eredni. Sajnos azonban minden igyekezetem ellenére nem sikerült kapást kicsikarni. Hajnali 1-ig bírtam, aztán úgy döntöttem feladom. Úgy éreztem, ha eddig nem volt kapás, ezután sem lesz, no meg reggel szerettem volna még elcsípni pár nagy pontyot, mielőtt hazamegyünk. Nehéz szívvel, de a szálláshoz vettem az irányt.
Mint kiderült, apu közben fogott ismét egy 6kg körüli pontyot a behúzotton, majd utána már ő is abbahagyta a benti pecát, mivel a csónak nálam volt. Lassan nyugovóra tértünk.
A vadász ül méla lesben. A képen látható a kudarcot vallott pergető szerelés is
Hajnalban korán kivetett az ágy, vagy inkább matrac… 5 óra körül járt, mikor kidugtam az orrom a sátorból. Amint kiléptem, pont akkor távozott a pergető spori. Volt benne kitartás annyi szent! Mint később kiderült, nem hiába. Egy 1,5kg-os süllő és egy 6kg körüli harcsa volt a kitartó horgász jutalma. Korholtam magam, mért nem bírtam én is egy kicsit tovább…
Kinéztem a sátorból, hogy a nap felkelt-e? :)
Lassan apu is felébredt és nekiláttunk a pontyok becserkészésének. Felcsaliztam a botot és indulhatott a reggeli torna. Szokásos evezés be és ki…
Az egyszerű szerelék és a nyerő csali. 2szem főtt kukorica fűzve a horog mellett, mellé a horogra egy szem techn pufi
A kapások menetrendszerűen meg is érkeztek. Egyik alkalommal még eveztem vissza, mikor apu már bevágott. Mivel ráadásul elindult a hal oldalra a nádfal felé, ezért át is adta nekem a botot a csónakba és így eredtem a hal után. Nem volt ugyan nagy, de így látszott a megfogása biztosnak.
Jövök már halacska!...
…Ő volt a delikvens
Folytatás holnap!
Írta: Sztahovits Péter
Fotók: Sztahovits Ferenc és Sztahovits Péter
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások