Banditacápa

Banditacápa

Jellemzés

Első hallásra sokan elrettennek ettől a címtől, pedig cápát tartani egyáltalán nem olyan bonyolult. Sőt, meglepően olcsó hobbi: egy kisebb cápás akvárium alig kerül többe, mint egy szépen berendezett édesvízi akvárium. Az állatok gondozása, etetése és az akvárium fenntartása pedig olcsóbb és egyszerűbb, mintha vitorláshalakkal, diszkoszokkal, vagy éppen neonhalakkal bajlódnánk.

Az persze korántsem mindegy, hogy milyen fajtával próbálkozunk, hiszen a nagy fehér cápáról jobb, ha már az elején lemondunk. Sokkal inkább olyan cápafajokkal érdemes foglalkozni, melyek nem harapják le tőből a kisujjunkat etetéskor, s még több éves tartás után, kifejlett állapotban sem haladják meg a 60-80 centiméteres nagyságot, olcsón és könnyen beszerezhetők, és gondozásuk olyan egyszerű, hogy olyasvalakinek sem okoznak különösebb problémát, akinek életében nem volt még akváriuma. Mindezen kritériumoknak a banditacápák (Chiloscyllium punctatum, angolul Brownbanded bambooshark - barna-csíkos bambuszcápa) felelnek meg leginkább.

Életmód

Ezek az állatok az indonéz szigetvilág (Sri Lanka, Szingapúr) tengereiben honosak. Fenéklakó életmódot folytatnak, ami azt jelenti, hogy az akváriumban is főként a homokon, és az afölötti húsz centiméteres térségben tartózkodnak leginkább, és csak ritkán, a jól megszokott etetés kedvéért úsznak feljebb. Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen így nem kell túl magas medencét építeni a számukra. Természetes környezetükben a sötétség beálltával indulnak vadászkörútjaikra, és elkapják az "alvó", vagy éppen nem kellően elővigyázatos kishalakat, de szinte mindent megzabálnak, ami csak az útjukba kerül, kicibálják a homokból a csigákat, kagylókat, férgeket, rákokat egyaránt.

Cápa mivoltukat az akváriumban sem hazudtolják meg, hiszen az első néhány hétben főként éjszaka mozognak, fénynél csak ritkán merészkednek elő, de miután rájönnek arra, hogy halhúsra kizárólag nappal számíthatnak, már a kora reggeli órákban előbújnak rejtekhelyeikről, s egész napos fel-alá úszkálással követelik a finom falatokat. Etetésük akváriumban sem okoz különösebb gondot, pár alkalom után már kézből is szívesen elveszik a haldarabkákat, és akkor sem lepődnek meg, ha közben vakarásszuk a fejüket, hátukat. Egy-két hónap elteltével pedig már teljesen kézhez szoknak.

Szaporodás

Mint a legtöbb cápa, így ez a faj is tojással szaporodik. A cápatojás nem más, mint egy körülbelül 10 - 12 cm hosszú, 4 - 5 cm széles, és 1 - 2 cm vastag szilvamag szerű kapszula, melyben a kis cápaembrió biztonságban fejlődhet. A tojás fala fél mm vastag kartonpapír keménységű anyag, amit ha óvatosan megtakarítunk ( például körömkefével ) a rátelepedett algáktól, akkor szinte teljesen átlátszóvá válik, és végignézhetjük cápánk több hónapig tartó fejlődését.

Kezdetben nem is látunk mást, mint egy tojássárgája nagyságú szikhólyagot, és egy kis köldökzsinórral ahhoz kapcsolódó embriót. Majd ahogy telik-múlik az idő, úgy fogy a szikhólyag és nő a cápa. Eleinte még akkora helye van, hogy a köldökzsinórral maga után vonszolva "tápanyagraktárát" ide-oda fickándozik, úszkál, de mire eljön a kikelés ideje, már akkora, hogy moccanni sem bír, és összetekeredve, fejét a tojás egyik csücskébe beékelve fekszik. Majd egy szép napon, valószínűleg az éhségtől hajtva fejével széttolja a tojás egyik végét, és egyszerűen kiúszik belőle. Ha szerencsénk van, akkor már másnap eszik, és attól kezdve nem is lesz vele semmi probléma. Előfordulhat persze az is, hogy több hétig sem hajlandó semmilyen eleséget elfogadni. Ekkor sem kell megijedni, hiszen egy cápa egyszerűen képtelen éhen halni, egy kicsit lesoványodik ugyan, de elég nagy tartalékokkal rendelkezik ahhoz, hogy kibírja ezt a pár hetes koplalást. Vadászösztöneit könnyebb élő hallal fölkelteni. Ha például egy 1-2 cm-es vergődő guppit tartunk a szája elé, szinte biztos, hogy nyomban beszippantja, és attól kezdve, hogy egyszer már megízlelte, milyen is a halhús, mindegy lesz neki, hogy élő kishalakkal, vagy éppen fagyasztott haldarabkákkal etetjük-e.

Az állat helyének kialakítása

Ezeknek a cápáknak nem kell állandóan úszniuk ahhoz, hogy oxigénszükségletüket biztosítsák, és ezért méretükhöz képest viszonylag kis helyen is remekül érzik magukat. Egy 150-200 literes akváriumban akár 2-3 egyedet is tarthatunk, soha nem bántják a másikat, és gyakran egymás mellé bújva pihennek a sziklák tövében. Arra azonban ügyeljünk, hogy vizük hőmérsékletét egy hőfokszabályzós fűtővel 25-27 °C fokon tartsuk. Medencéjük berendezése egyszerű: korallhomok, néhány eredeti trópusi tengeri szikla (élő kő), hogy el tudjanak bújni, világításnak egy neoncső, szűrésnek pedig egy belső motoros szűrő már elég. A biológiai szűrést a biolabdával, vagy korallhomokkal feltöltött szűrőoszlopok, és a fehérjelehabzó (olcsó levegőztetős, vagy drágább motoros) biztosítja. A rosszabb vízminőséget is jól viselik, de azért ajánlatos a havonkénti részleges vízcsere (a víz 10-15 %- a), vagy a víz aktívszenes szűrése.

Mindezen feltételek mellett gyorsan nőnek, akár egy éven belül elérhetik a 30-40 cm-es hosszúságot. Innentől kezdve növekedésük ütemét főleg az akvárium mérete határozza meg. Nagyobb helyen (400-500 literes medence), megfelelő etetés mellett 3-4 éves kor körül válnak ivarérett, 60-80 cm-es példányokká. A nemek megkülönböztetése nagyon könnyű: már a tojásból való kikelés után látható a hímek hasúszóinak belső felén lévő osztottság, mely az idő múlásával megnyúlik, és még szembetűnőbbé válik. Egy hímet akár két-három nősténnyel is tarthatunk együtt, így a szaporodás esélye még nagyobb lesz, és egy szép napon arra ébredhetünk, hogy kis cápatojások lógnak itt is, ott is az akváriumban!

forrás: Benedek Péter