Második felvonás, avagy reszkessetek pontyok!

Eltelt egy hónap, néhány alkalommal sikerült azóta a nagy botot tesztelgetni, lassan elkezdtük megszokni egymást, és ez a horogra csalt halak mennyiségében is kezdett végre meglátszani. Egyetlen nyitott kérdés maradt csak számomra, mit nyújt a pálca abban az esetben, ha a halak nem apró keszegek és kárászok, hanem kicsit jobb erőben lévő pontyok? Mivel a kis dunai horgászatok alkalmával az úsztatásos módszeré volt a főszerep, sikerült eléggé kiszelektálni a pontyokat (köztudottan a megállított, nyugalomban lévő csalit szeretik felvenni) a fogásból. Köztes állapotnak volt tekinthető, mikor Gyuszival és Gergővel látogatást tettünk a Duna-Tisza csatornán, egy szombati napon, ahol is aránylag nagy mennyiségű kispontyot sikerült fogni, a banda nagyok már-már kezdték megmutatni, mire is számítsak rakós botos pontyozás közben. Persze még ez sem volt az igazi, ezért aztán továbbra is kerestem az alkalmat, mikor is tudok komolyabb halak ellen fellépni a karmesteri pálcámmal. Az alkalom végül egy vis major-t követően érkezett el, sajnos munkahelyi elfoglaltság miatt ki kellett hagynom az év első Tusáját, lemaradtam Nagyvenyimről, Kredenc birodalmáról. Ezen búslakodva beszélgettünk, mikor is kipattant a nagy ötlet, ha már a hétvége nem jött össze, miért is nem próbáljuk meg hétköznap, nincs tömeg, a tennivaló is kevesebb, uccu neki! Meg is állapodtunk, hogy Kedd lesz a nagy nap, levonulok a technikával, és bepótolom a kihagyott versengést az úszós tavon. Szerencsére sikerült szabadságot intéznem arra a napra, beszereztem a csalit, elővettem a mélyhűtőből a korábbról megmaradt etetőanyagot, és nekiálltam a szerelékek elkészítésének.

A rakós botos pontyozás érdekes kettősséget mutat, miközben lehelet finom úszókkal, minimális súlyozással kell operálni, a gumizásnak, a főzsinór és előkeválasztásnak harmonikus, de komoly erőt képviselő módon kell megvalósulnia. Azt mindenképpen igyekeztem szem előtt tartani, hogy az EXAGE AX egy ún. „Allround” bot, ugyan mindenféle hal megfogására alkalmas, de azért nem kell magamat téves álmokba ringatnom, ez nem egy pontyos bot! A normál egyedek megfogására természetesen alkalmas, de komolyabb halakhoz már komoly rizikófaktor társul, amihez nekem ezzel a pálcával nincs pénztárcám. Ez volt az elmélet, lássuk, hogyan is próbáltam ezt átvezetni a gyakorlatba. Az angol specialista lap útmutatásait figyelembe véve a belső teflonozás mellett döntöttem a power topszetek tekintetében is. Az EXAGE AX topszet kialakítása miatt ez azt jelentette, hogy markáns hosszban kellett a power topokat megkurtítanom, hogy a választott gumikhoz megfelelő belső teflon beépíthető legyen. A gumikat a Daiwa kínálatából választottam, egy 10-14-es elastic rating-el megáldott szürke Hydrolastic, illetve egy 12-16-os erősségű fekete Hydrolastic került beszerzésre.

A vékonyabb szürke gumit egy speciális bung-al, a Preston által fejlesztett „Pulla Bung”-al szereltem fel. A pulla bung egy olyan gumi rögzítő megoldás, ahol a nem használt gumi tárolására ugyan nincs lehetőség, de a top végéből a gumi egy műanyag cső segítségével kiáll, így az elérhető, lehetővé téve azt, hogy fárasztás közben, a kéttagos topra bontva a gumit dinamikusan, a hal vehemenciájának megfelelően feszítsük, ezzel elérve azt, hogy a több méterre kinyúló gumi helyett úgymond rövid pórázon tartva tudjuk a halat megszákolni.

Egyetlen hibaként róható fel a technikának, hogy elsősorban olyan esetekben használható, amikor a gumi alap-előfeszítése elég az előforduló halak többségének a gyors megszákolásához, a beugró bónusz halakhoz pedig a bontás után a dinamikus feszítéssel tudunk idomulni. Egy komolyabb akadó, vagy nádas mellé leülni ezzel a megoldással nem javallott. Éppen ezért, a másik topszet „stora bung”-al került felszerelésre, ebben az esetben előre meg kell határoznom a gumi feszességet, fárasztás közben nincs lehetőségem az állítgatásra, természetesen két hal közt ez is állítható.

A szerelék többi eleme 0,5 grammos belső zsinórvezetésű úszóból, 16-os főzsinórból és 14-es előkéből álltak, horognak a Preston PR36-os terméke került felhasználásra, ez egy szakáll nélküli szimpatikus öblű, „wide gape” kialakítású, 14-es méretű darab. A 16/14 sokak szerint túlzott biztonsági játéknak tűnt, én azonban hajthatatlan voltam, nem akartam az első alkalommal ripityára törni a botot. Utólag kiderült, teljes volt a harmónia a szerelék elemei közt, nem bántam meg a választást.

Eljött a várva várt reggel, 7 óra magasságában már gurultam is be a tóparti úton a parkolóba, fejben már terveztem a horgászat lépéseit. Az ébresztő kávé után persze kiderült, ennyire olcsón nem úszom meg, első a munka, csak utána jöhet a megérdemelt szórakozás. Csónakba pattantunk, és pár dézsányi áztatott búzával megszórtuk a nevelő tavakat, gondolva a jövő nemzedékére. Bő fél óra alatt sikerült a végére érni, persze a csónakból való kiszállás majdnem gyászos véget ért, sikerült úgy kipattannom a csónakból, hogy kis híján a vízben kötöttem ki . Szerencsére nem így történt, de Tamás barátom szerint ezen még van mit csiszolni… Nem maradt több akadály, végre neki kezdhettem a kipakolásnak. Az időjárás, azon belül is a várható szélirány miatt az úszós tó gáti szakaszát választottuk a horgászatra, tekintettel a helyzet komolytalanságára, egymás mellé állítottuk fel ládáinkat, hiszen nem terveztünk megmérkőzni, csak és kizárólag a horgászat, illetve a friss hal eladását segítő bárka feltöltése volt a cél. Biztonsági játékomnak a másik eleme is beépítésre került, mégpedig az ún. gyorsító tag felhasználásával. Hívják így is, hívják Power 5-ös tagnak is, a lényege, hogy a meglévő 5-ös és 6-os tag helyére illeszkedő markánsabb kúposságú, erős elem, ettől a bot akciója megváltozik, a bot feszesebb, erősebb lesz (meg egy taggal rövidebb). Mivel a rakós botok 4-5-6-os tagjai a leginkább sérülékenyek, elsőre nem mertem 13 méterben nekiülni a pontyozásnak, ezzel a taggal 11 és fél méterben kezdtem a horgászatot. Tamás barátom tanácsára az etetést a halk megoldást kínáló poharazással valósítottuk meg, erre bizonyos időközönként csontit és kukoricát csúzliztunk.

Tekintve a rutintalanságomat, a kukorica nagy részét az úszó mögé méterekkel sikerült ellőnöm, ebéd utánra sikerült csak elérnem, hogy a nagy része megfelelő helyre kerüljön. Szerencsémre a halak nem vették zokon ezt a malőrt, bár az is lehet, hogy ezzel sikerült minimálisra csökkentenem az esélyem a halfogásra, és csak az öngyilkos jelölteket szelektáltam ki.  A horogra kezdésnek 2-3 szem csontkukac került, terveink között az szerepelt, hogy az első pontyok megjelenése után majd kukoricára váltunk. Az időjárás előrejelzés szerint váltakozóan napos és felhős időre számíthattunk, akár esővel is fűszerezve, szerencsére a horgászat alatt az esőt megúsztuk. Pár perc alatt az etetésre találtak az apróbb kárászok, ezzel vette kezdetét a horgászat. 5 és 25 deka közti kárászok leptek el minket, folyamatosan tologattuk a botokat, ütemesen sikerült fogni a halakat.

Aztán egyszer csak Tamás bevágása után az úszó ott ragadt a vízben, majd egyre gyorsuló tempóban elindult a tó közepe felé. Természetesen egyből felemeltem, majd hátratoltam a saját cuccom, kíváncsian vártam a fejleményeket. A hal egy jó 10 méteres kirohanás után megfordult, ezek után már nem akarta megváltani a világot, néhány kisebb megindulás után a merítőben is volt. Szép, 2 kiló körüli tükrös volt az első komolyabb látogató.

Sikerült időközben azt is megfejteni, hogy miért az ő szerelését választotta a potyka, miért nem az enyémet. A fel- feltámadó szélnek köszönhetően, a szerelésem osztott ólmozása nem volt elég ahhoz, hogy az előke fenékre fektetett részét mozdulatlanul megtartsa. Ezzel sikerült a pontyokat kizárnom, ugyan a kárászokat én is fogtam ütemesen, a pontyok valahogy elkerültek. Az ólmozást összehúzva ellenőriztem a mélységet, majd ezt összehasonlítottuk kettőnk szerelésén is, szinte milliméterre pontosan ugyanazt a mélységet horgásztuk meg. Két további kárász után aztán végre eljött az idő, egy lassan oldalra és lefelé elhúzott kapásra ráemelve a szerelés lecövekelt, mintha csak akadóba húztam volna bele a horgot, majd egyre gyorsuló tempóban elindult őkelme, szintén a biztonságot nyújtó messzeség felé.

Elöntött az adrenalin, hirtelen felgyorsultak az események, de igyekeztem a korábban megtervezett módon eljárni. A hal elindult, a gumit több mint 10 méterre kihúzta a topszetből, miközben én azon erőlködtem, hogy az alapszabályokat betartva valahogy maradásra bírjam.

Az egyik ilyen fontos szabály, hogy hagyjuk a gumit dolgozni, ne a bottal fárasszuk a halat, a másik pedig, hogy mindig legyen némi íve a botnak, hogy nehogy lerántsa a hal a topszetet, vagy bármelyik tagnál elbontsa a botot a víz fölött. A kritikus pillanat, mikor a gumi eléri a nyúlásának a határát. Ha itt a halat meg tudjuk fordítani, akkor nyertünk. Ha nem sikerül, akkor nincs mese, spicc a víz alá, aztán várni a rántást, mikor a szerelék valahol szakad, és hangsebesség környékén elindul visszafelé… Ha a hal megfordul, és elindul vissza, akkor azonnal hátra kell tolni a botot, hogy mielőbb topszetre bonthassunk, annak ereje, illetve a pulla bung nyújtotta rugalmasság már elég kell, hogy legyen a hal megszákolásához. Sikerült így tennem, a bontás után kicsivel vesztettem el a halat, látszólag minden előzmény nélkül. Mivel a szerelés kibírta, így aggállyal tekintettem a szakáll nélküli horogra, ő lépett elő első számú gyanúsítottként. Szerencsére a nap hátralévő részében bebizonyította, hogy nem kell tőle tartani, az egyetlen vesztett halam az első beköszönő ponty volt. Mivel nem kis ribilliót okoztam az etetésen, így egy darabig megint csak kárászok jöttek, körülbelül fél óra múlva ismétlődött meg a jelenet, úszó lassan el, bevágás, az úszó, mint útjelző ott maradt, mutatva az irányt, merre is találom az ellent.

Elindult ez is, de valahogy nem volt olyan erőben, mint a „szabaduló művész”, hát persze, hiszen egy zöldes fényben csillogó „doktorhal” lett a következő delikvens.

Jó kiló körüli compó volt, azon kívül, hogy mindig öröm egy ilyen ritka és szép halacska megfogása, őnagysága végre lehetővé tette azt is, hogy tesztkörnyezetben kipróbálhassam a pulla bung szolgáltatásait. A teszt sikerült a megfeszített gumival a halat kényelmesen tudtam megszákolni.

Mivel a tavon ez a faj teljes védettséget élvez, így a fénykép után azonnal visszanyerte szabadságát. Innen aztán elkezdődött az igazi örömpeca, amolyan kottázhatóan, ütemesen jöttek a halak… Két kárász, egy ponty, három kárász egy ponty, sikerült nagyon kellemesen eltölteni a napot.

A lanyhuló érdeklődést minden esetben poharas etetés, csonti és kukoricalődözés követte, utóbbi egyre pontosabban.

A halak ezt minden esetben honorálták, egyszerűen nem volt szükség „B” tervre, jöttek, fogtuk őket egymás után. 11 óra után történt egy kis perpatvar, Tamás a kapást követően belehúzott egy „akadóba”. A hal itt is, mint eddig mindig, a tó közepe felé indult, azzal az apró különbséggel, hogy a nem éppen vékonyka csőgumi most nem gyakorolt rá túl mély benyomást, egyszerűen nem állt meg, csak ment és ment előre, megállíthatatlanul. Tamás felkészülve az elkerülhetetlenre, a bot végét a víz alá tolta, majd kiosztotta a bukósisakokat mindenki számára. Nem is kellett sokat várni, az előke feladta, a szerelék pedig elképesztő sebességgel csapódott vissza. Topszetre bontva láttuk csak meg, hogy az úszó szára és antennája köddé vált, csak a test maradt fenn a főzsinóron, az sem éppen jó állapotban. Egyértelműen tudatosult bennem, itt nem babra megy a játék, az oldalkarikás úszók ide nem valóak, és különben is, még szerencse, hogy a Force Master, és nem az Exage volt a szenvedő alany. Titkon persze reméltem, hogy engem is „megszerel” valami a nap folyamán, de a torpedók elkerültek. A késői ebéd utánra a halak is visszavettek a tempóból, biztos megsértődtek, hogy nem kaptak a pizzából, amit Tamás rendelt (és ami nagyon finom volt, köszi, Kredenc!). Kicsit lassabban jöttek, és azok is inkább kárászok voltak. A végére még beköszönt egy potyka, igazi záróakkordként ehhez a különleges naphoz, sikerült már-már rutinosan „kipullázni”, egyértelműen mutatva, hogy a terveim nagyrészt sikeresnek voltak nyilváníthatóak. A 14-es előke elégnek bizonyult, semmi nem indokolta, hogy vastagabbra váltsak a nap folyamán (kivéve Tamás torpedóját, de oda a bot is kevés lett volna).

Ami bizonyításra került, az, hogy a bot alkalmas a megfelelő keretek között pontyozásra, 2-3kg-os pontyok nem jelentenek akadályt, persze a megfelelően tiszta környezetben. Akadók közt, „extra” tavakon nem ez bot a megfelelő választás. A gyorsító tag nagyon jól szerepelt, persze a későbbiekben még vár rám egy teszt nélküle is, hisz a keszegezés közben beugró pontyot is meg kellene fogni, oda meg nem szokás így készülni, de ez még a jövő zenéje. Természetesen nem lettem rakós botos specialista, sem könyvet, sem DVD-t nem tervezek kiadni erről a tudományról. Úgy érzem, megérte a holt szezont azzal tölteni, hogy minél több információt begyűjtsek, minél több véleményt meghallgassak a témában, ezeket összegyúrva, a kimeneten megjelenő massza nagy része használható, mindenképpen segített abban, hogy ne töréssel kezdjem az ismerkedést, illetve ne elkapkodott, csapongó, „in medias res” módon közelítsem meg a témát. Remélem, hogy ezeket a tapasztalatokat, azon felül, hogy saját fejlődésemet is szolgálják, mások is figyelembe veszik majd, mikor úgy döntenek, hogy Szergej Bubka nyomdokaiba lépnek, és rúdugrónak állnak .

Írta: Kádár Zsolt (2010. május)

némely fotókat Kredenc követte el

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.