Bányatavi csúszóúszós matchbotozás sallangmentesen

A napok óta tartó pokoli hőség a jellemzően 1-1.5 méteres mélységű kedvenc kockatavainkat bizonyosan halászlévé főzte, ezért mindenképpen valami mély bányató lehet az egyetlen esély a jó fogásra. Mivel bátyámmal régen pecáztunk már közösen, szinte magától értetődő volt, hogy a „tókereső gép” :-) kedvenc bázisunk, egy Tata környéki bányató ötletét dobta ki.

Sokaknak negatív képek ugranak be a „bányató” szó hallatán, viszont biztosíthatok mindenkit, igazán vadregényes, természetközeli és izgalmas pálya ez a kis „ékszerdoboz”. Több éve horgászunk itt, ennek ellenére mindig tud valami újat és szépet mutatni számunkra.

A tó mederviszonyai végtelenül változatosak: 2m-es sík tereptől a kb. 8-20m-es törésekig, az akadómentestől a full akadós pályáig minden előfordul itt. Pontosan ez adja itt a horgászat szépségét, hogy első körben ki kell találni, hova is érdemes leülni és hogyan érdemes „lecsapni”.

A végül horgászatra választott szakasz egyik kedvenc nyári matchbotos terepem, izgalmas terepviszonyok jellemzik: a parttól olyan 10-12m-re 2m sekélység után 8-9m-be zuhan a mélység, balról akadósor található, előttem viszont akadómentes a terep. Magunk között „szent hely”-nek is nevezzük a tó ezen szakaszát, utalva rá, általában mennyire működő a hely, ill. hogy tavaly jópár kapitális példány ráfázott itt próbálkozásainkra.

Útban a szent hely felé.

Csapatunk egytől egyig megrögzött finomszerelékes horgászból áll, így módszer tekintetében leginkább csak az a kérdés merül itt fel: match- vagy feederbotot kapjunk elő. Csúszóúszós matchbotozás nyáron itt verhetetlen standard pontyokra, igazán nagyot viszont sosem fogtunk ezzel a módszerrel. Az év legtöbb szakaszában viszont többnyire az „ultralight” feedezés és pickerezés a leginkább „kifizetődő”.

Egy késő őszi pontyozás végül matchen is meghozta a nagyot: őkelme 7kg-t nyomott

Valahogy mostanság mindig jó ütemben választjuk meg a peca napját, ugyanis vasárnapra a meteorológia a pusztulat idő után hidegfrontot, visszahűlést, szelet prognosztizált, s a múltkori cikkben bemutatott debreceni pecánkhoz hasonlóan valahogy ismét sikerült ráhibázniuk. A fenti match vs. feeder kérdéskör így persze nagy dilemmát hozott, ugyanis a szél annyira nem szokott kedvezni az előző módszernek, első körben így két feedert szereltem. Judit sokkal frappánsabban inkább „tollasbálba” készülődött, mármint ha a Volvo hátsó ülésén a pár óra borzasztó „kényelmes” alvás annak számít. :-) Nagy csibész, majd mi megmondjuk, mi a tutti mire felkel. :) Laci szintén feedert nyitott, s sütött róla az évek során felszedett rutin: egyetlen egy botot készített csak elő. Míg én még bogarásztam a szerelgetéssel, ő már dobta is be maga elé a végszereléket, lehelyezte a villára és… BUMMM, valami már oda is ütött. Apám! A ponty a becsobbanó kb. 40 g-mal (kosár + etető) lesúlyozott csalit „röptében” kapta el. Mire elkészültem Laci ismét fogott egy pontyot, ott - ha jól emlékszem - egészen 5 percet kellett várni a kapásra. :-)

Közben én is elkészültem, etetőbe a múltkori pecáról megmaradt, lefagyasztott majd kiolvasztott, Bag’em Halibut olajjal turbózott Sensas Gold Green került, csaliként meg Haldorádó Magyar betyár süllyedő és lebegő pellet került a horogra. Laci első jelenete nálam is megismétlődött: még szinte le se tettem a botot a villára, már görbült a feederspicc. Na ez volt az a pont, amikor a helyes döntést meghoztam: láthatóan a pontyok vízközt mozognak leginkább, a szél ellenére a match lesz itt a céleszköz. A két feeder csak a match valamivel macerásabb összeszerelésének idejéig maradt bent (persze közben a pontyok nem hagytak nyugtot, így kijött nálam is még egy), aztán gyorsan kitekertem és a mai pecára félreraktam őket, és egy szál matchbotra váltottam.

Feederhez hasonlóan matchnél sem szoktam túlbonyolítani a végszereléket. Alapja tulajdonképpen Walter Tamás Matchbotos horgászat II. részében a kétszeres világbajnokunk által is prezentált csúszóúszós végszerelék, csak én pontyosan butítok-egyszerűsítek rajta egy sort. Felülre két darab 22-es előkezsinórból kötött ütköző kerül, szerintem ez a pont igényli a legnagyobb odafigyelést és legtöbb tapasztalatot: a tapasztalatlan horgász többnyire ezt a két csomót nagyon erősen meghúzza, aminek következménye legtöbbször a főzsinór elégése eresztékállítgatás közben; vagy csak úgy megsérül a főzsinór, hogy a ponty könnyedén megtépi. De persze túl lazán sem szabad hagyni az ütközőket, mert akkor meg elmozdul. Egy idő után az ember keze rááll az arany középútra.

Ezután jön a rézbetétes csúszóúszós adapter, nekem a Stonfo cucca vált be leginkább az évek során, igaz, elég borsos az áruk. Úszónak a Walter series 18g-os waggler úszóját kapcsolom be legszívesebben, melybe a legvastagabb antenna kerül, egyrészt a jobb láthatóság, másrészt a jobb terhelhetőség miatt. Annyi lamellát szedek le, hogy 4g terhelés húzza le az úszót az antenna tövéig. Ez alá jön az alsó zsinórütköző, hogy az úszótest ne csapódjon az ólmozáshoz és rongálódjon ezáltal.

Ez után jön az igazi szerelékbutítás, mely nekem viszont pontyozásnál nagyon bevált bányatavon (is): a fő- és jelzőólmozás szerepét egy 4g-os Magic Globe gömbólom látja el közvetlen a kettős forgóra húzva és fogóval odanyomva, fölé még szoktam egy erősen meghúzott zsinórütközőt tenni, hogy el se mozdulhasson a forgóról. Ez a szerelék garantáltan nem gubancolódik, egyszerű és végtelenül hatékony. Csak a vicc kedvéért jegyzem meg, Balatonon tök ugyanezt a „jelzőólmot” a snecik is látványosan képesek voltak kiemelni. :-) A láthatólag vadul táplálkozó pontyok meg – láthattuk – a 40g-ot is simán elhúzták, minden finnya nélkül. A szereléket a 16-os Maxima főzsinórhoz még éppen passzoló 16-os Gamakatsu G-Line előkezsinórra kötött 8-as méretű Gamakatsu Method Hook „zárja le”.

Sallangmentes, de végtelenül hatékony

Bár a pontyok láthatólag vízközt járnak, mély bányatóról és változékony időről lévén szó, nehéz eltalálni, mikor melyik vízrétegben tanyáznak pontosan. De van erre egy frappáns megoldás! Simán maximális vízmélységre kell állítani az eresztéket, a szokásos módon: addig kell növelni az eresztéket, amíg az ólom feneket nem ér, ekkor kibukik a – most már terheletlen –  úszó; ezután szép lassan, kis egységekben visszább kell venni addig az eresztékből míg be nem áll a waggler. Ennél a módszernél, dobás után nagyon fontos, hogy ne adjunk neki zsinórt, hanem hagyjuk, hogy lassan, riszálva, felénk kissé közelítve beálljon magától a waggler. Ez annyira fontos, hogy leginkább ez az egész módszernek a lelke.

Miért is jó ez? A zsinórt nem kapó végszerelék a 4g ellenére ekkor szépen lassan merül alá, szó szerint végigpásztázza a teljes vízoszlopot. A vadul kapó pontyoknak ennyi bőven elegendő hogy odavágjanak a lehetőleg minél könnyebb csalira. Láttuk, a lényegesen nehezebb feeder végszereléket is el tudták kapni. Ha meg „átváltanak” igazi pontyos üzemmódra, azaz fenéken a megállított csalit keresik, nos, ez a végszerelék ezt is kiszolgálja.

A jól kivitelezett matchezés jutalma a bányatavi erőgép: irdatlan erejük miatt komoly ellenfelek

Bár jómagam szeretem a technika legújabb vívmányait használni etetőben, csaliban, ehhez a módszerhez ez teljesen fölösleges és drága. Etetőben a minőség helyett a mennyiség a lényeg, hiszen folyamatosan csúzlizunk; elvárás, hogy képes legyen sok csontit felvenni; és semmiképpen ne keverjük koppanósan keményre – ne feledjük a célpontyok :-) vízközt tartózkodnak, őket kell kiszolgálnia elsősorban az etetőnek. Én legszívesebben a drágának egyáltalán nem nevezhető CarpZoom pontyos vagy a Tímár Ponty-kárász etetőjét használom erre a célra.

Csaliban egy a lényeg: könnyű legyen (persze ne lebegjen), jól tartson a horgon és csábító falat legyen. A sima, „mezei” csontkukac szerintem erre a legalkalmasabb. Próbálkoztam horogpelletekkel (Bag’em Tuffits), fogtam is vele, de hamar hanyagoltam, felesleges pazarlásnak és a csontinál természetesen kevésbé strapabírónak bizonyult.

A mezei csontkukac a kedvenc match-es csalim

Ez a peca ugyanis pörgős jellegű erősen, hiszen a horgon táncoló három szem csontira rárabló  vízközti pontyokra épít: így ha 2-3 perc után nincs kapás, ki kell tekerni, újradobni, csúzlizni és a „rablást” várni.

A rárablásos jellegű kapások nagy számban és igazán brutálisan jönnek, még az sem mondható el mindig, hogy szemet gyönyörködtetőek: gyakran a becsobbanó úszót keresi az ember a szemével, amikor a kézből kicsavarodó bot figyelmeztet rá, hogy nem is fog feljönni. :-)

A legjellemzőbb kapás mégis úgy zajlik, hogy a waggler becsobban, úszó antennája felbukkan, a szerelék elkezd pásztázni a vízoszlop felső egy harmadában (8 méteres a víz előttem), ideje sincs feneket érni, pár másodpercre rá ugyanis mint a villám eltűnik az úszó és indulhat a szélsebes odacsapás a matchbottal.
A legritkább itt egyértelműen a kiemelős kapás, ez már a módszer jellegéből is adódik, hiszen a ponty tipikusan „elhúzós” üzemmódban működik vízközt, s nem arról van szó, hogy egy lefenekelt végszereléket kell megemelnie.
 
Ahogy a matchezést megkezdtem, nagyon rövid idő alatt kiderült, a sejtés beigazolódott, a lehető leghatékonyabb eszközhöz nyúltam. Annyira hatékonyhoz, hogy reggel 9 körül átjött a bal szomszéd, hogy mi a fenét csinálok, hogy ennyire húzom a halat. Ekkor pedig még csak az elején jártam, olyan hetedik pontynál. :-) Míg jött röviden informálódni, két pontyomat még meg is meríthetett, amit ezúton is köszönök. Az itt kötelezően vezetendő fogási lapot Laci bátyám kezelte, persze amikor ráért, mert nála is szépen jöttek a halak: már a nap elején látszott, hogy nem lesz elég rubrika, ezért inkább strigulázott. :-)

Shimano Nexave AX 390 munkában: a „keszeges” bottal komoly fizikai munka pontyozni

Közben Judit is visszatért a „tollasbálból”. Rövid tájékoztatóm után Ő is a hírnevét maximálisan kiérdemlő Korum Carp Float Medium V2 matchbotot kezdte el felszerelni, teljesen hasonló végszereléket felépítve mint az enyém. Egyetlen különbség talán annyi, hogy első körben furulyaantennát szerelt a Walter wagglerre, de hamarosan előjött ezen antennatípus legnagyobb hátránya: sajna egyáltalán nem szélálló, ráadásul sokkal érzékenyebb mint a „gyári” legvastagabb antenna, így nem terhelhető kellőképpen. Ez pedig erősen megnehezítette a horgászatot, rengeteg álkapást generált. Ahogy lecseréltük az antennát a nálam is használt „gyári legvastagabbra” minden ilyen jellegű probléma egy csapásra megszűnt. Persze ez a láthatóságot viszont erősen visszafogta, de hát valamit valamiért. :-)

Innentől Judit is beállt a pontyokat aprítók társaságába, a nap végéig szinte folyamatosan húztuk a halakat. Ebből csupán egy-egy félórás kényszerszünet zökkentett csak ki minket: Juditot és engem is megtépett a főzsinórnál egy-egy akadóba rongyoló ponty, ilyenkor persze az ember mindent megtesz, hogy megmentse kedvenc és nem túl olcsó Walter úszóját, ez pedig sajna elég időigényes feladat.

A Korum gyönyörű hal után nyúlása

Eddig a napig saját személyes rekordomként 21 db ponty megfogását könyvelhettem el, a nap vége felé haladva erősen közeledtem ehhez a számhoz. Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy sikerült elhagynom. Következett a családi rekord, mellyel Laci bátyám büszkélkedhetett 26 db ponttyal, ez már nehezebben alakult, a huszonhatodik ponty valahogy mindig vagy leakadt vagy megtépte a hullára fáradt előkét. Egy órával a befejezés előtt azért csak sikerült ezt a számot is kihorgásznom. :-)

Nemcsak számomra volt küzdelmes nap

Az ember mindig újabb és újabb célokat tűz ki, tudtommal a 28 vagy 29 db a tórekord, ez még nehezebben jött össze: már nemcsak a saját totálisan elfáradó karizmaimmal, de az idővel is komolyan versenyeznem kellett, mert kevesebb mint fél óra maradt a pecából hátra. Persze 28db körül ismét egy rakat leakadás borzolta tovább kedélyemet, a 28-nál ráadásul part közelében, totál parabolában görbülő Nexave matchnél ugrott le a hal a horogról, a végszerelékem így szinte nyílként lőtt ki a vízből és persze a cájg szépen a faágakon kötött ki. Szerencsére az úszót sikerült megmentenem, de szerelhetek újra, grrrr. :-( Az időközben feederre váltó Judit szerencsére felajánlotta, horgásszak tovább a Korum-jával, így megmentette a helyzetet. Kezem pár perc után ráállt a lényegesen lágyabb és profibb matchbotra, és a hátralévő 20 percben sikerült megdöntenem a tórekordot, összesen 31 db pontyot sikerült kiterelnem.

A Korum V2 Carp Float Medium is kellett a tórekord abszolválásához

Judit pár óra alvással a háta mögött összesen 14db pontyot, Laci pedig 17 db-t terelt ki, azaz kis csapatunk 62db aranytestű torpedóval büszkélkedhetett a nap végén. A nap végén leadtuk a tógazdának a fogási lapot, inkább nem idézem őszinte meghökkenését, de őszintén gratulált a talán tényleg nem is olyan rossz teljesítményünkhöz. :-) Ismét egy remek pecát sikerült tölteni ezen a gyönyörű tavon, izgalomban, fogásban abszolút nem volt hiány.

62 db pontyot engedtünk vissza

Írta: skeeter

Jelen cikk skeeter engedélyével jelenik meg a Halradar horgászportálon, melyet ezennel is köszönünk!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.