|
Betelepített átok!?
2011.04.14. 18:49
Ki ne ismerné a törpeharcsát, tudományos nevén a „Ictalurus nebulosus LeSueur”-t. Sőt, tovább megyek, szinte mindenkinek volt már vele egy két szúrós élménye. Mennyire kellemetlen az az égő érzés a bőrön, miután megszúrja az embert, ismerkedjünk meg most közelebbről vele. Azt is végigvesszük, hogyan kerülhető el és gyéríthető.
Betelepített átok!?
Ki ne ismerné a törpeharcsát, tudományos nevén a „Ictalurus nebulosus LeSueur”-t. Sőt, tovább megyek, szinte mindenkinek volt már vele egy két szúrós élménye. Mennyire kellemetlen az az égő érzés a bőrön, miután megszúrja az embert, ismerkedjünk meg most közelebbről vele. Azt is végigvesszük, hogyan kerülhető el és gyéríthető.
A törpeharcsa őshonosnak tekinthető Észak-Amerika keleti részétől: Kanadától, egészen a Mexikói öbölig, de a kontinens belső területein is megtalálható, előfordulása tapasztalható. Terjesztése ezekről a területekről indult Új-Zéland és Európa irányába, másrészt Idaho államba és Kaliforniába, de nekünk most főleg az európai irány fontos, hiszen az érintett minket is. Az európai kontinensen az 1880-as években jelent meg francia és német díszhaltenyésztők által. Elterjesztése Max Borne nevéhez köthető, aki 1885-től meglehetősen drágán kínálta a tógazdák számára ezt az új jövevényt.
Törpeharcsa (Ictalurus nebulosus LeSueur)
Hazánkban az első példányok 1902-ben jelentek meg. A Balatonba 1904-ben telepítették. Alapvető cél az volt, hogy a hazai vizekbe egy gyorsan, viszonylag nagyra növő sporthal kerüljön. Már 1908-ban egyet nem értéséről adott hangot Ivančić József királyi mérnök a Halászat című folyóiratban közölt cikkében: „Az Amerikából importált halak között ugyancsak nagy reklámot csináltak a törpeharcsának. Pedig szerzett tapasztalataim szerint nem méltó rá.”. Azt hiszem a tapasztalatokból könnyen beláthatjuk, hogy igazán sikerült mellényúlni a betelepítéssel és komoly problémákat okoz a törpeharcsa elszaporodása az őshonos fajok számára, kiszorítja őket élőhelyükről.
A törpeharcsa feje aránylag nagy, ugyan ez a megállapítás a szájára is elmondható. Összesen 8 bajuszszállal rendelkezik. Az orrháton 2 db, szájszögletekben 2 db hosszú, az alsó ajkon pedig 4db bajuszszál helyezkedik el. Ez fontos megkülönböztető bélyeg a harcsához képest, mivel a harcsa csak 6 db bajuszszállal rendelkezik. A megkülönböztetés csak a kis harcsák esetében okozhat nehézséget, később egyértelművé vállnak a különbségek a két halfaj között. Bajuszszálai segítik a sötétben való tájékozódás során. Hát- és mellékúszóinak első sugara kemény és hegyben végződik. Ez az evolúciója során valószínűleg a ragadozó halak ellen alakult ki, hiszen nem tudják emiatt lenyelni. Első része hát-hasi irányban, míg hátsó része oldalról lapított. A hát és farokúszója közötti részen zsírúszót találunk. Színezete korától és a vízterület sajátságaitól függően változik. Oldalainak felső része és a háta általában sötétbarna. Oldalainak alsó része fokozatosan világosbarnává válik, némi sötétbarna márványozottsággal. Hasa sárgásfehér, úszói világosbarnák.
Hazai méretekben már a termetesebbek közé tartozik.
Szaporodása hazánkban májusban történik. Hároméves korában válik ivaréretté. A nőstény 1000-5000 db ragadós ikrát rak le. Ikrái nagyméretűek, 3mm átmérőjűek. A nőstény a vízinövények által jól eltakart részeken alakítja ki gödörszerű fészkét, de a leírások olyanról is említést tesznek, amikor más, már kész ívóhelyet foglaltak el. Az ívás végeztével a tejes, de előfordul, hogy mindkettő a fészek körül marad és védi az ikrákat. A törpeharcsa tehát ikravédő, de még néhány hétig az ivadékait is gondozza. Ez a viselkedési forma különössé teszi a hazai halaink között a szaporodás szempontjából. Ennek a gondozásnak köszönhetően a törpeharcsa ivadékok a többi ivadékokhoz képest jobban hozzájutnak a part menti táplálékhoz. Azonban ennek a társas életformának hátránya is van. Közösségben a paraziták jobban terjedhetnek.
Csapatban közlekedve.
Vostradovsky (1958) vizsgálta először részletesen az ivadék táplálékának összetételét. Megállapítása szerint a 10 napos, 14,2 mm-es ivadék táplálékának többségét zooplankton szervezetek alkotják (CLADOCERA 59,9%, COPEPODA 32,9%, OSTRACODA 6,8%). Később a törpeharcsa fokozatosan mindenevővé válik. Étrendjében a legfontosabb árvaszúnyog-lárvák mellett - melyek fogyasztásával más halfajoknak jelentős táplálékkonkurensévé válik - különböző bentosz szervezeteket, állati eredetű hulladékokat és jelentős mennyiségű növényi anyagokat (magvakat, vízinövények különböző részeit) találunk. A kifejlett hal azonban más halfajok ikráival, ivadékaival, gőték, békák lárváival is táplálkozik. Pontosan ezen tényezők miatt nagyon káros a túlzott elszaporodása!
Horgászati jelentősége csekély, megítélése kettős. A nagyobb példányoknak örülünk, de a kis apró egyedek a horgászatot megkeseríthetik. A horgásztársadalom szeméthalként tekint rá.
Azonban létezik néhány módszer, amelyek alkalmazásával többé-kevésbé elkerülhetőek ezen „jószágok”. Néha beválik a sós etetőanyag használata, mert a sós közeg irritálja. Másik hasonló megoldás, ha citromhéjat adunk az etetőanyaghoz. Sokan a száraz kukoricával való etetésre esküsznek. Azonban ez a módszer csak akkor nyerő, ha nagyobb méretű halakra horgászunk. Megoldási lehetőségnek mutatkozik, ha két etetést készítünk, egy darabosat a törpének és egy másikat a megfogni kívánt hal számára.
Száraz kifli, kenyér kerül a varsába csalétekként.
Törpék a varsa fogságában.
Azokon a vízterületeken, ahol túlzott mértékben elterjed, ott egy idő után eléri maximumát az egyedszám és természetes módon megtizedelődik az állománya valamilyen „rejtélyes” kórokozó hatására. Ritkítására a legelterjedtebb módszer a halászat, melyet varsával végeznek. Azonban nem árt, ha néhány szabállyal tisztában vagyunk, ha ezt a módszert választjuk. Halászatról révén szó, halászengedély szükséges hozzá, azonban ez még nem elég, a Halászati Felügyelő írásos engedélyére is szükség van, hogy törvényes keretek között végezhessük e műveletet. Továbbá gondoskodnunk kell a megfogott egyedek további elhelyezéséről. A külföldi kereslet meglehetősen csekély, de Olaszországban van igény a törpeharcsára, hiszen húsa szálkátlan, ízletes, ott csemegeként fogyasztják. Ez a lehetőség sok helyen nem adott, ott szabálytalanul elégetik, takarmányba rakják, elássák a lehalászott mennyiséget. Itt említeném meg a horgászok által végzett gyérítést, bármennyire is káros és problémát okoz, meglehetősen nyomasztó látvány a vízparton szétdobált törpeharcsatetemek, mindent lehet ésszerű keretek között végezni, de dobáljuk a partén szét őket és ne hagyjuk a parton vergődni! Az odatévedő turista ugyan mit gondol a horgászokról, ha ilyen látvány tárul elé???
A varsázás eredménye.
Hazánkban a halászattal történő ritkításra jó példa az Alcsiszigeti Holt-Tiszán végzett gyérítés. A 2000-es évek elején kezdték meg a törpeharcsák halászatát és a friss eredmények szerint már több, mint 100 tonna, egészen pontosan 100,7 tonna törpeharcsától szabadították meg a holtágat. „Ennek köszönhetően az elmúlt években az értékesebb halak – köztük a horgászok körében legkedveltebb ponty- és keszegfélék – szaporulata látványosan növekedett. Nagy Gyula tájékoztatása szerint a változások lehetővé tették az Alcsiszigeti Holt-Tiszán a horgászatra vonatkozó korábbi szigorú szabályok enyhítését. Az új rend 2011. március 27-étől érvényes, ekkortól egészen október 31-ig a holtág teljes hosszában, éjjel-nappal engedélyezik a horgászatot.” (Agromonitor)
Írta: Jakus Ádám
Felhasznált irodalom: Pénzes Bethen – Halaink
Képek: horgasszunk.hu, Internet
észrevételek: rekordlista@gmail.com
| |