A pergetés

A műcsalikkal történő horgászat átfogó neve: a pergetés. A pergetés lényege, hogy a ragadozó halban a műcsali (villantó, műhal, szivarólom, stb.) megfelelő mozgatásával a könnyen elérhető zsákmány érzetét keltsük. Eleinte különböző horogrendszerekre, forgató propellerekre szerelt megölt csalihallal pergettek, de egyes helyeken még manapság is alkalmazzák. Később alakultak ki a fémből készült „villantók” melyekre hármashorgokat szereltek. A villantók két fő típusa a körforgók és a támolygó villantók. Az első „kanala” (forgó, domborított lemeze) a villantó acél tengelye körül forog, a másik hossztengelye körül végez ide-oda billegő, „támolygó” mozgást. A körforgókat lassabban, a támolygókat gyorsabban kell vontatnunk ahhoz, hogy jól működjenek.

A pergetés a huszadik század elején még meglehetősen gyerekcipőben járt. Nagy fejlődésnek indult viszont a negyvenes években, amikor feltalálták a peremorsót, majd valamivel később az egy szálból készült, ún. „monofil” műanyagzsinórt. Ez nemcsak a műcsalik nagyobb távolságra való dobása miatt volt korszakalkotó, hanem lehetővé tette a műcsalik méretének, súlyának csökkentését, ami jelentősen növelte az eredményességet. A hazánkban először alkalmazott szivarólmos-műlegyes balinozókésszség már mindenütt tért hódított, ahol balinok foghatók.

Már a peremorsók előtt megjelentek a fából készült műhalak, az ún. „orénók”, „woblerek”. Nálunk csak kb. fél évtizede ismerték fel kiváló „halfogó” tulajdonságaikat.

Hasonló jó hírnévre tettek szert a különböző gumihalak, plasztikcsalik, melyeket a süllő, csuka és a harcsa horgászatánál vethetünk fel. Külön módszert jelentett a „twister”, ez az ólomfejjel ellátott, hosszú, sarló alakú farokkal rendelkező süllőcsali, ami olyankor is ad süllőt, amikor minden más csali, módszer csődöt mondott.

A műcsalikkal való pergetés eredményességét azonban elsősorban a horgász ügyessége befolyásolja.

A pergetést is három csoportra osztjuk, a fenekezéshez és az úszós horgászathoz hasonlóan.

Forrás: A magyar horgászat kézikönyve